2021. augusztus 8-án megérkezett az "A" alom

2021. augusztus 8-án megérkezett az „A” alom!

Mokka végig nagyszerűen viselte a vemhességet, az utolsó néhány napban volt egy kicsit lassabb, nyugtalanabb. Augusztus 7-én aztán már nem viselte, ha magára hagytuk, azonnal elkezdte pakolni a rongyokat, vagy éppen az ágyneműt. Ételt is csak nagyon keveset fogadott el. Éjjel is sokszor felébredt, de aránylag sokat aludt is.

hollandjuhasz123 3 2021. augusztus 8-án megérkezett az "A" alom
hollandjuhasz123 2 e1629020507351 2021. augusztus 8-án megérkezett az "A" alom
hollandjuhasz123 1 2021. augusztus 8-án megérkezett az "A" alom

Norbi 8-án reggel ért haza szolgálatból, és nem sokkal később, 8 óra körül elkezdett a magzatvíz folyni. Ekkor már tudtuk, hogy nem sok van hátra az első kölyök érkezéséig. Ki is költöztünk a konyhába, ahol az elletőláda volt, és Mokka azonnal bele is ment, pedig előtte keveset használta.

10 órakor kezdődtek a tolófájások, és az első kölyök 10:18-kor meg is született. Ezután csak úgy potyogtak a kölykök Mokkából, 15: 37-kor született meg a kilencedik. Az utolsó két kölyöknél már nagyon fáradt volt Mokka, de egy rövid séta az udvaron, egy kis méz, egy kis pástétom segített, erőre kapott, és a két kölyök egymás után negyed órával megszületett.

Mokka kb. a 3-4. kölyök után már elfogadta az ételt, addig kis adag mézzel segítettük, illetve kapott calciumot is. Az első kölyök magzatburok nélkül jött a világra, illetve rajta volt, csak a fején nem. Amikor kint volt, Mokka kérdőn nézett rám, hogy most mit csináljon, de aztán hamar rájött, és szépen ellátta. A többi kölyök ép magzatburokban bújt ki, és a végére Mokka már nagyon rövid idő alatt ellátta őket. Egyedül a második kicsinél kellett kicsit segítenem, ő a legkisebb, és beszippantott egy kis magzatvizet. Rövid dörzsölés, száj és orrtisztítás után aztán minden rendben volt.

hollanjuhasz124 3 2021. augusztus 8-án megérkezett az "A" alom
hollanjuhasz124 4 2021. augusztus 8-án megérkezett az "A" alom
hollanjuhasz124 1 2021. augusztus 8-án megérkezett az "A" alom

A kilencedik kölyök érkezése után azonnal megnyugodott, szépen rendezte kölykeit. A kölykök is fantasztikusak, ahogy kijöttek, azonnal siettek szopni, volt amelyik szó szerint rohant. Igazából nekünk nem sok dolgunk volt, a rongyok cserélgetésén és az ellető láda takarításán kívül.

Mokka nem csak fantasztikus kutya, hanem csodálatos anya is! Óriási öröm ilyen kutya gazdájának lenni!

striped magic 2021. augusztus 8-án megérkezett az "A" alom
alom1 2021. augusztus 8-án megérkezett az "A" alom

Továbbiak Mokkáról és Cooperről: https://stripedmagickennel.com/kutyaink/